Rólam - Bemutatkozás

Kedves leendő Ügyfelem, örömmel köszöntöm a honlapomon, engedje meg hogy röviden bemutatkozzak.

Darabos Balázs vagyok, mechatronikai mérnök diplomámat 2012-ben az Óbudai Egyetemen szereztem meg. Évekkel korábban fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék villanyszereléssel foglalkozni. Majd egy villanyszerelői képzést követően 2019-ben sikeres vizsgával ez meg is valósult és áprilisban elindítottam egyéni vállalkozásomat. Elköteleztem magam a korrekt munkavégzés és a kiszámítható árak mellett. Nagy hangsúlyt fektetek az egyedi elképzelések megvalósítására

A munkáimat elsősorban Budapest és vonzáskörzetében végzem.

Ön a megfelelő helyen jár amennyiben lakásának, családi házának villamos hálózatát szeretné korszerűsíteni vagy a meglévőt szeretné bővíteni. Új áramkör kiépítésre adhat okot például amennyiben további háztartási gépeket (villanytűzhely, mosogatógép) szeretne a jelenlegi villamos rendszerhez csatlakoztatni, de nem valósulhatna meg az adott körülmények között.  Fontosnak tartom megjegyezni, hogy hálózat bővítés esetén a komplett rendszer felülvizsgálata szükséges. Továbbá vállalok kisebb villanyszerelési munkákat is, mint például terasz világításának kialakítása, konyhabútor led szalaggal történő megvilágítása, új fürdőszoba szekrény világításának beszerelése, ruhásszekrény polcainak led-es megvilágítása, kerthelyiségbe állólámpák elhelyezése, hogy tényleg csak néhány példát említsek. Feladatomnak tekintem a lakásokban, házakban adódó műszaki problémák megfelelő szaktudással történő elhárítását, hogy az Ön otthonában található elektromos eszközök a lehető legrövidebb időn belül újra használhatóak legyenek.

Amennyiben Ön úgy dönt, hogy igénybe szeretné venni a szolgáltatásaimat, egy helyszíni felméréssel és az Ön igényeinek meghallgatásával kezdjük a közös munkát. A megbízás típusától függően, elkészítem Önnek a jövőbeni szerelvények villamostervét, kapcsolási rajzát és egy részletes anyagkiírást továbbá egy részletes tájékoztatót a munkafázisokról.

Célom, hogy elképzeléseit megvalósítsam, akár annak a tervezési szakaszában, akár a kivitelezési folyamatok közben, a szakma előírásainak betartásával, érintésvédelmi, épület villamossági szabványok és biztonságtechnikai szabályok figyelembevételével.

Keressen bizalommal!

Köszönettel és üdvözlettel:
Darabos Balázs
E-mail: info@daravill.hu

Partnerek